Aura fotók
AURA fotók

Orgonterápia
Bálint Márta
Máté Zsuzsanna
       Bittner Gyuláné
Dr. Fáskerti Gabriella
Fehér Sándor
       Pintér Franciska
Foki Csilla
Gondolatok
Fuhrmann Erika NEW

Útban a harmadik évezred felé , Orgonterápia


      A harmadik évezred küszöbén új lehetőségek nyílnak a gyógyításban. Új eszmék jelennek meg. Az emberi gondolkodás jelentős mértékben, szükségszerűen kell, hogy pozitív irányba változzon. Az emberiség felismeri, hogyan fordíthatja gondolatait saját hasznára. A gondolatok, érzelmek és a kreativitás óriási energia és végtelen információ, melynek tengerében meg fog születni a fejlődéshez szükséges érzelmi és technikai újítások sokasága. Egyre többet és többet foglalkoznak a kimeríthetetlennek tűnő energiamezővel, melyet nevezhetünk nullponti energiatérnek vagy vákuum-mezőnek mindkét fogalom óriási energiatengert takar. Az emberilény sem tekinthető függetlennek. A kozmikusrend bennünk is megteremtődött. A jó táplálék és a tiszta víz mellett szükségünk van energiára. A bennünk áramló energia mennyisége pillanatról-pillanatra változik, erőteljes dinamizmus figyelhető meg. Függ a bevitt táplálék, a víz, a levegő és a környezetből érkező pozitív vagy negatív környezeti ingerektől. Kijelenthető, hogy komoly energetikai elszegényedés jelei mutatkoznak az emberi populációban. Próbáljuk végiggondolni az okait! Kezdjük a táplálék minőségével! Az asztalra helyezett, fogyasztásra kerülő élelmiszerek zöme magas feldolgozási szintű, átestek valamilyen tartósítási eljáráson. Radiesztéziás mérési eredmények tapasztalatai arra mutatnak rá, hogy az élelmiszerek kevés vagy minimális energiát tartalmaznak. A talaj szennyezett, ásványisókban, nyomelemekben egyre inkább elszegényedett, ellenben egyre több vegyszer kerül felhasználásra. A belélegzett levegőre és vizeinkre szintén ez áll. A szociális helyzet erőteljesen romlik. Embertársaink egymás közti viszonya a családban, a munkahelyen és a társadalomban egyaránt rossz. A felsoroltakat átgondolva szomorú kép tárul elénk. Nyilvánvaló, hogy az emberi lényt kivenni a környezetéből és áthelyezni - a saját maga alkotta, lassacskán már globális szemétdombjáról - utópia. Komolyan gondolkodnunk kell tehát a megoldáson. A megoldások között nagyon fontos volna új, vagy még kevésbé ismert energiaforrások és technológiák kifejlesztése. Röviden leírtam az energetikai elszegényedéshez vezető okokat. Az energia pótlására több lehetőség kínálkozik, például a mentális technikák. Ide tartozik a meditáció, az ima stb., melyre nagyon sokan képesek, ha megpróbálnak szelektíven gondolkodni. Ezen a ponton kell megismerkedni az információtartalom fogalmával. Minden gondolat egy energia-információ egység. Sokan sajnos még nem ismerték fel ennek jelentőségét. Nem látnak a világ dolgai, történései mögé, csak abban bíznak, amit érzékszerveikkel fel tudnak fogni. Ez pedig rendkívül csalóka, törékeny világ. Van azonban egy olyan elv, amit minden ember el tud fogadni, ez pedig az, hogy minden mozog, rezeg az univerzumban. Ami igaz kicsiben (atomok világa), igaz nagyban is. Gondoljunk a naprendszerünkre, a Napra és a bolygókra! Ez a felismerés vezetett el a VSZT készülékek kifejlesztéséhez, melyek választ adnak arra a kérdésre, hogyan lehet az élő szervezet számára technikai eszközzel energiát előállítani, és azt az aurába juttatni. A VSZT készülékek tisztán kristályos felépítésűek és rendelkeznek azon tulajdonsággal, hogy hangolásuk folytán képesek a rezgésükhöz szükséges energiát a nullponti térből biztosítani. Felfoghatóak tértechnológiai egységként, mely fogalom már átvezet bennünket harmadik évezred kapuján. Lassacskán létrejön egy olyan technológia, amely megteremti a rezonanciaterápiát, egy rendkívül hatásos és egyszerű kezelési módszert. Egyszerre képes az energia és az információ besugárzására az energiamezőbe, és ez képes a fizikai test megtámogatására. Megfelelő pozitív gondolkodás és gyógyulni akarás mellett képes eljuttatni a beteget a gyógyulás útjára. A VSZT technológiával rendkívüli lehetőségek nyílnak a megelőzés és az utógondozás területén egyaránt. A gépek megfelelő hangolása és programozása nagy távlatokat nyit a mikrobiológiában, valamint a szervátültetéseknél is. Ez előbb-utóbb továbbgondolkodásra fogja késztetni az e téren tevékenykedő szakembereket.

      E rövid bevezető után rátérnék a gépekkel kapcsolatos ismeretekre. A csúcs távolsága a testfelülettől fontos tényező, mert a távolság négyzetével csökken az egységnyi felületre jutó energia mennyisége. A vivőrezgés úgy van megválasztva, hogy az élő szervezet rezgés-spektrumában sugározzék. Az információs tégely rezgésmintái etalon minták: a szervezet összes szervének rezgésmintái, és pszichés rezgések. A keverés után nyílik alkalom a besugárzásra. A rezgésminták az energiamezőbe jutva elindítják a harmonizációs folyamatot. A szervek szinte rákényszerülnek a helyes rezgésre, amely egyenértékű a tökéletes működéssel. Megfigyelhető, hogy minél nagyobb az eltérés, annál nagyobb erősségű fizikai érzetek keltődnek. Ilyenkor előfordulhat erős fájdalom, szurkáló érzés, mozgás-érzés a testben, bizsergés, helyi melegedés és ellazulás egészen az alvásig. Komoly energiahiánynál megfigyelhető kábaság, szédülés, esetenként felszabadultság, mely elvezethet az túlzott feldobottság állapotához is. Az energiakezelések aktív szakasza általában 3-4 nap. Ezen időszak-ban a Vitalitás Gyógycentrum által használt alapprogramok használata esetén előfordulhat izzadás, hányinger, hasmenés, lázas állapot, a beteg testrész fájdalma, stb. Jól érzékelhető a fizikai testen kialakuló változás, ami úgy megy végbe, hogy nem érünk a testhez, és nem viszünk be semmilyen anyagot. Egyedül az energiarendszert stimuláljuk, harmonizáljuk.

Vissza




Szeretnék példát hozni két rákbeteg, valamint egy allergiás beteg történetén keresztül az orvos, a természetgyógyász és a beteg jól összehangolt munkájára.


Bálint Márta: Két év története

1996 januártól végre nyugdíjas lettem, és sok elképzelésem volt a megérdemelt vakáció eltöltéséről. A sors közbeszólt, és 1996 júniusában rákszűrés alkalmával petefészek daganatot állapítottak meg. Megkezdődött a harc az életért. Műtéti feltárás, sugárterápia, kemoterápia és műtét. Mindez a 1996 június-1997 március közötti időszakban. Hogyan lehet ezt átvészelni? Először is megindul a harc az életért, fontos az élni vágyás, az akarat. Így a gyógykezelések sikeresebbek, a szervezet jobban reagál a gyógyító folyamatokra. Agykontroll kezelések és azzal párhuzamosan természetgyógyászati kezelés kezdődött. 1996. augusztus 1-jén a Természetgyógyászati Centrum részéről javasolták, Kavalkó János természetgyógyászt, aki azt mondta: " Ígérni felelőtlenség. Mindent megpróbálok, de szükségem van a te akaratodra." Attól a naptól kezdve hetente voltam kezelésen. A legjobban a kórházi sugárkezelés alatt elszenvedett sejtkárosodást, gyengeséget tudta az Orgonterápiával kordában tartani. Pénteken az utolsó sugárterápiás napon azonnal Kavalkó Jánoshoz rohantunk , mert már alig volt erőm. Akkor feltöltődtem energiával, ami szerdáig tartott. Csütörtökre már nagyon legyengültem. Mit éreztem az Orgonterápiánál? Az ágyon hanyatt feküdtem és Kavalkó János a készüléket úgy helyezte el, hogy a gerinc kismedencei szakaszán a sugarak áthatoljanak. Ezek a sugarak nagyon kellemes meleget, lazító érzést produkáltak, ami teljesen átsugározta a daganatos részt. Valósággal kívánta a beteg testrész ezt az érzést. A kezelés alatt Kavalkó János rövid bíztatására teljesen ellazult állapotban mindig a beteg testrészre kellett koncentrálni. Az orvosi leletek bizonyították a sugárterápia eredményességét. Igaz, nem vallottam be a pótkezeléseket: természetgyógyász, agykontroll, Béres-csepp. Hat hét alatt a daganat kisebb, mint felére csökkent. További kezelést javasoltak, amiből a kemoterápiát kértem elsőnek. Folyamatosan jártam hetente Orgonterápiára, nem tudtam volna abbahagyni. Többször begyulladtak a lábvénák és nagyon fájdalmasak voltak. Volt olyan időszak, amikor csak sántítva tudtam járni. Kavalkó János ezt is megoldotta két tenyerének energiamező hatásával. Éreztem, hogy a vénákban pangó vér elindul, mintha a véna kidugaszolódott volna. Igaz, ez nem csekély fájdalommal járt, de az eredmény szembetűnő volt. Mindig elgyötörten, kimerülten mentem Jánoshoz, és teljesen feltöltődve, fáradhatatlanul bizakodva jöttem el. Végig talpon tudtam maradni, és el tudtam látni a családomat. Ezt mind Kavalkó Jánosnak köszönhetem, aki erre ezt válaszolta: " Ne nekem köszönd, hanem magadnak!" A kemoterápia hat kezelésből állt. A negyedik kezelés-nél eltűnt a daganatom, azonban a biztonság kedvéért a műtét után kaptam még két kezelést. A kemoterápia kellemetlen másodlagos tüneteit könnyebben viseltem és rövidebb ideig is tartottak. A műtétek miatt keletkezett összenövéseim megijesztették kezelőorvosomat, mire megvallottam természetgyógyászom kilétét és kértem egy hónap haladékot, hogy az összenövéseket próbáljuk valamennyire fellazítani. Ezt követően bementem műtétre. Műtét után a kezelőorvosom azt üzente Kavalkó Jánosnak, hogy gratulál. Kavalkó János a természetgyógyászati kezelés alatt egy elszívótechnikát alkalmazott, ami nagyon érdekes volt. Egy hideg kráter keletkezett a szóban forgó testrészen, ami nagyon lassan kezdett felmelegedni. Nem volt kellemes érzés, bár fájdalmat nem okozott, inkább furcsa volt. A természetgyógyászati kezelést - szükség szerint - kéthetente, majd havonta vettem igénybe. Ilyenkor a teljes lazítás alatt feltöltődtem, ami jó érzés volt, olyan, mintha átmasszírozódnának az izmok és sejtek. Az Orgonterápián kívül Kavalkó János saját készítésű gyógykenőcseit alkalmazta ízületeimre és érrendszeremre, valamint gyógyteákat, és emésztést segítő cseppeket, főleg a máj megterhelését könnyítő hatásúakat. Jelenleg köszönetet mondok a Jó Istennek, az orvosoknak, családomnak, Kavalkó Jánosnak és magamnak azért, hogy gyógyultnak nyilvánítottak. A rendszeres ellenőrzések is ezt igazolják.

1998. május

Vissza



A második történet egy allergiás beteg tollából származik:

      Máté Zsuzsanna vagyok . Allergiám 1994-ben kezdődött, amikor osztálytársaimmal Bólyban kukoricát szedtünk. Kezdetben azt hittem megfáztam. Körülbelül egy év telt el az első tünetek után, mikor elmentem allergia vizsgálatra. Kiderült, hogy a kukoricán kívül a porra, a poratkára, a macskaszőrre és a tollra is allergiás vagyok. Kaptam gyógyszereket, de semmit nem használtak. Egyre rosszabbul lettem. 1996-ban volt az első asztmás rohamom. Nagyon megijedtem. Úgy éreztem, hogy sokkal több levegőt fújok ki a tüdőmből, mint amennyit képes vagyok beszívni. Nem mertem elaludni, mert féltem, hogy éjjel megfulladok. Ezt követően hosszú ideig asztmás rohamom nem volt, de folyton az orromat fújtam. 1997 szeptemberében újból nagyon rosszul éreztem magam, nem kaptam levegőt. Elmentem a tüdőgondozóba, ahol azt mondta az orvos, hogy vegyem tudomásul, ez már nem egyszerű allergia, hanem asztma. Nagyon elkeseredtem, főleg akkor mikor a rendelőből kijövet egy középkorú férfi rámutatott a Ventolen spray-emre és azt mondta: "Ez tette tönkre a szívemet". Nem törődtem bele, hogy ilyen fiatalon beteg legyek. Barátnőm mesélte hogyan segített egyik rokonának Kavalkó János természetgyógyász. Én is elhatároztam, hogy felkeresem, hisz nem volt vesztenivalóm. Megfogadtam, hogy kezelés alatt nem szedek gyógyszert, hogy meglássam tényleg használ-e a kezelés. Használt. Már egy hónap után kicsit jobban éreztem magam. Körülbelül három hónap múlva megszűnt az állandó orrfújás, tüsszögés, valamint nem volt asztmás rohamom sem. És hogy mivel gyógyítottak? Gyógynövényes kenőcsökkel, cseppekkel és a VSZT készülékkel. 1997 novemberében voltam utoljára orvosi ellenőrzésen. A tüdőgyógyászati lelet értékei normálisak voltak, ezért azt mondták, ha nincs panaszom, akkor nem kell ellenőrzésre sem járnom. Remélem, hogy végleg meggyógyultam. Köszönöm Jánosnak a segítséget, nagyon boldog és hálás vagyok.
Vissza




Bittner Gyuláné

7,5-éves kisfiamnál a nagyon gyakori középfülgyulladás miatt a gégész orvos orrmandula műtét elvégzését javasolta. Ennek én egy cseppet sem örültem, hiszen egy évvel ezelőtt már elhalasztották ezt a beavatkozást, hivatkozva arra, hogy fiam laboreredményei véralvadási rendellenességet mutattak. Bár megnyugtattak hogy az eltérés nem számottevő, de jobb, ha nem végzik el a műtétet. Ezért más eljárás után kutattam. Sokat hallottam és olvastam a fülgyertyázásról, úgy gondoltam, hogy gyermekemnél is ez lesz a megoldás. Egy újságcikk kapcsán kerestem meg Bőhm Mária, aki részletesen elmagyarázta az eljárás mibenlétét. A pangó váladékot kiszívja az üregekből és a fülkürtből s egyéb gyógyhatásairól is beszélt. Elmondta hogy középfülgyulladásban nagyon hatásos eljárás, de sok egyéb betegség kezelésére is alkalmas, mint pl: arc-és homloküreg gyulladás, fülzúgás szénanátha stb.. Elkezdtük a kezelést, ami kb 10 alkalomból állt. Marika kiegészítette a gyógymódot két féle krém használatával, ami a felső és alsólégutak hurutos lerakódását oldotta. Volt még egy érdekes gép, ami energiát sugárzott. Marika elmondta róla, hogy ilyen esetekben rendkívül hatásos, sőt ezt alkalmazzák többek között a súlyos betegek otthonápolásában is kiváló eredménnyel. Ennek következtében fiam orrából rengeteg váladék ürült és légzése teljesen rendbejött. Pedig évek óta olyan volt az orra, mintha egy dugólezárta volna. Ettől Ő maga is teljesen belelkesedett és örömmel újságolta az ismerősöknek, hogy milyen jól tud lélegezni. Ez újdonság volt számára. Egyébként is nagyon tetszett neki a kezelés, boldog volt, hogy ez nem fáj, sőt kellemes, hiszen eddig számtalanszor fölszúrták már a fülét, így sok rossz tapasztalatot szerzett. A kezelés végére nemcsak a füle jött rendbe, hanem a bronhitise ( hörghurut ) is, ami minden eddigi megbetegedését kísérte. Mikor kisfiam legközelebb elkapott egy vírusos infulenzát jelezte, hogy kicsit fáj a füle. Ekkor Marika elégetett egy fülgyertyát és hihetetlen, de a fájdalom azon nyomba megszűnt és pár nap alatt felépült. Azóta egészséges a gyermekem. Határtalanul boldog az egész család, hogy megúsztuk a műtétet, a fájdalmas fülgyulladásokat, a még fájdalmasabb orvosi beavatkozásokat, a sok fülszúrás esetleges szövődményeit, ami halláskárosodáshoz vezethet, nem beszélve a sok-sok gyógyszer szedésének káros következményeiről! Eredményesen alkalmazták még a fülgyertyázást férjem krónikus arcüreggyulladására is. Most nagyfiam szénanáthájára próbáljuk ki. Egyébként nála is megszüntetett egy kezdődő arcüreggyulladást, ami vírusos fertőzés kapcsán alakult ki.

Pilisszántó: 1999. Márc. 8        Bittner Gyuláné

Vissza



Tapasztalataim a VSZT készülékkel

      A készüléket 1999 02 20- tol használtam. A beteganyag elsősorban rosszindulatú daganatos betegekből, szívbetegekből állt, illetve pár egészséges ember is kezelés alatt állt. A betegek heti két alkalommal kapták a kezelést 25 percig. Próbáltam kellemes körülményeket teremteni számukra, rendelési idő alatt folyt a kezelés egy külön bejáratú helyiségben, ahol nyugalom csend és halk zene várta őket Nagyon sok betegem elaludt a kezelés alatt. Mindegyik betegem hozzáállása pozitív volt, bíztak annyira bennem hogy csakis jót akarok nekik. A daganatos betegeimmel kapcsolatos tapasztalatom az volt, hogy erőnlétüket fokozta, infúziós kezelés alatti hányingerüket csökkentette, általános közérzetüket javította a kezelés. Igen látványos volt az eredmény egy leukémiás betegemnél, aki csak lakáson belül volt mozgásképes, pár kezelés után viszont erőnléte javult annyit hogy az általa nagyon szeretett kerti munkát eltudta végezni a család legnagyobb csodálkozása és öröme mellett. Egy hererákos barátom műtét után infúziós kezelés közben kezelte magát, a készülék egész éjjel rá volt irányítva. Közérzete jó diplomata lévén külföldre tud utazni, enyhe kis émelygései voltak az infúzió alatt és után egy napig, ( bár Navobant is szedett ) a kezelést után négy héten át minden éjjel folytatta. Egy igen súlyos áttétes nyelőcsőrákos betegem kezelése is jó eredményt hozott, gastrostómája volt, mert nyelni egyáltalán nem tudott, pár kezelés után szalonnát evett kenyérrel, szinte hihetetlen és megmagyarázhatatlan volt számomra, hogy kb. két hétig szájon át is táplálható volt. (Azóta meghalt, 22 éves orvosi pályafutásom alatt az egyik legtürelmesebb betegem volt) Tünetmentes daganatos betegeket is kezeltem, ők arról számoltak be, hogy erősebbnek érzik magukat, és sokkal jobb az étvágyuk. Egy ágybavizeléses kis betegem is volt, a heti4-5 éjszakai bepisilése már a 3. Kezelés után heti 1 - szerire csökkent, majd elmúlt! Szívbetegeim mindegyike szubjektív javulásról számolt be, " többet bírtak" öt szívbeteg állt kezelés alatt, egy igen-igen súlyos szívbetegemnél tudtuk objektive is lemérni a hatást 1999. Januárjában az EF értéke 28-30 % volt, márciuselejétől járt kezelésekre, április elején EF: 35 % volt, de ő maga is sokkal erőssebnek érezte magát, sokat kertészkedett és sütött-főzött, amiről ezelőtt lekellett mondania. Őszintén én is aggódtam a betegeimért, mert kezdtek túl aktívak lenni, kissé vissza kellett őket tartani. Mióta kezelésük nem folyik, két szívbetegem mondta azt, hogy hiányzik a kezelés. Az egészségesek kezelése is heti két alkalommal folyt, a reakció egy esetet kivéve pozitív volt. Az alvási idő lecsökkenése, fáradékonyság eltűnése, fokozott aktivitás volt jellemző. Egy EÜ dolgozónál jelentkezett olyan hyperaktivitás és ingerlékenység, hogy nem folytattuk a kezelést. Asszisztensnőmnél az első kezelést hidegrázás, borzongás követte amely a következő alkalmaknál már nem jelentkezett. Én azt hittem magamról hogy egészséges vagyok, de a kezelések során kiderült, hogy még egészségesebb is lehetek, ugyanis szinte naponta jelentkező fejfájásom ( ami úgy hozzám nőtt hogy a "részemnek" tekintettem ) egyszer csak elmúlt. Kb. két hét után döbbentem rá, hogy nem fáj a fejem, és azt sem tudtam már hogy hol van a Qarelinem. Az utóbbi négy hétben a rendelői kezeléseim álltak, mert Budapesten beteg barátomnál volt a készülék. Felmérni úgy tudnánk a kezelés effektivitását, ha minden betegemnek utánajárnánk most, hogy kb. egy- másfél hónapi kihagyás után milyen a közérzetük. Ez volt a tervem is, de most közbejött betegségem és műtétem másként alakítja a programot. Szeptember elejétől ujra dolgozom, biztos vagyok benne, hogy krónikus betegek lévén, mindeggyikőjükkel találkozom, és megkérdezhetem őket, hogy vannak, érzik-e hiányát a készüléknek. Összegezve tapasztalataimat, a VSZT készülékről csak jót mondhatok, a szubjektív tapasztalata is meggyőző volt, de az objektíve mérhető adatok még inkább / EF? ill. ágybavizelés /. Köszönöm a lehetőséget, hogy dolgozhattam a készülékkel, betegeimnek jobb napokat, heteket, hónapokat szerezhettem.

1999.aug.14.       Dr Fáskerti Gabriella háziorvos

Utóirat: Magamról csak annyit, hogy amióta a készüléket nem használom, a fejfájásaim ha kisebb mértékben is de kezdenek újra megint "hozzám nőni"

Vissza



Fehér Sándor levele.

      Fehér Sándor vagyok, 45 éves. Évekkel ezelőtt négy szívinfarktusom és egy szívműtétem, Állapotom az infarktusok után nagyon rohamosan romlott egyre súlyosabbá vált. Elkerülhetetlen volt a szívműtét. Éreztem számomra csak ez az egy megoldás, marad a túlélésre, ha megérem a műtéti napot, és persze ha túlélem. Vártam a napot és megtörtént, életben maradtam, de nagyon nagy gyengeség követte a rehabilitációs időszakot. Napjaim nagy részét ágyban töltöttem, dolgozni nem tudtam, a szív teljesítő képessége nem érte el a harminc százalékot, de éltem, élnem kellett, hisz kétéves gyermekemet még fel kellett nevelnem. 1998, - tavaszán hallottam Kavalkó Jánosról és arról, hogy van egy gyógyító gépe, melytől talán Én is jobban lehetek. Úgy gondoltam, hogy veszítenivalóm nincs, persze a háziorvosomnak említést tettem szándékomról, mondván hátha jobb lesz. Orvosom nem ellenezte. Számomra is megtörtént a csoda. Kicsit hitetlen voltam bevallom. Hogy mi történt valójában a kezelés alatt azt nem tudom leírni, vagyis csak annyit, hogy nagyon jót pihentem, pedig nem voltam álmos. Úgy gondoltam ez biztosan azért van, mert az odavezető út vagy 80-90-km volt bár nem Én vezettem. Szerencsére tévedtem, ezt követően, másnap, harmadnap a nap nagy részét házkörüli apróbb teendőkkel töltöttem. Pár kezelést követően jutott a birtokomba egy orgonsugárzó gép melyet ma is nap, mint nap használok, életem megmentőjeként vigyázok rá. Orvosilag alátámasztott eredmények igazolják a szívem terhelhetősége, 82%- ra nőtt, ennyi nekem elég, hisz ezt úgyis csak az érezheti át, akinek már volt légszomja. Azóta orvosomhoz is rendszeresen járok, nálam bevált, az orvos és a természetgyógyász együttműködése. Elmondhatom, hogy szerencsés vagyok.

1998. Kiskunhalas.

Vissza



Pintér Franciska, 60 éves horvát állampolgár


Magyarországon orvoshoz nem járok, gyógyszert nem szedek, de sajnos egészségi állapotom már régóta nem kielégítő. Kavalkó Jánost ezekkel a panaszokkal kerestem fel.
VESE, EPE Körülbelül 25 éve panaszkodom a veséimre és az epémre, attól függetlenül, hogy állandóan vigyáztam magamra (étkezés, kávé..stb ) mindig jelen volt egy bizonyos mértékben a fájdalom és a szúrás. 1998. augusztusában első alkalommal kerestem fel Kavalkó Jánost. A terápia alatt először szúrást majd meleget éreztem az egész testemben. Kaptam teát és cseppeket, amik hatására gyakran kellett pisilnem, éjjel két-három alkalommal is. Veséim elkezdtek fájni, a vizeletem kellemetlen " büdös " szagú volt. A második terápia alkalmával a veséim és az epém körül bizsergést éreztem, főleg az epe és a vese melegedett át és mintha egy különös erő - energia járta volna át a testemet. Még mindig gyakran pisiltem, napközben a fájdalom a vese körül enyhült. Két hónapi kezelés után ( havi két alkalommal ) megszűnt a fájdalom a vesében és a vizeletem szaga is megváltozott ( nem volt annyira " büdös " ). De még mindig gyakran pisiltem. Ahogy javult a vesém állapota, úgy csökkent a terápia alatt érzett bizsergés.
KRÓNIKUS HÚGYHOLYAG ÉS PETEFÉSZEK GYULLADÁS Erős felfázás után a hasüregben vad fájást éreztem, minden két órában kellett pisilnem, ami nagyon égetett és fájt. Első terápiánál, úgy éreztem, mintha minden fájdalmat egy pontba húznának , majd később a fájdalom elhagyná a testemet. Az egész hasam átmelegedett, ami felettébb jó érzés volt. Második alkalommal bizsergés járta át a fájó területet, ismét kellemes bizsergést éreztem a harmadik hónap után minden fájdalom megszűnt.
LÁBSZÁR Észrevettem, hogy lefekvés után a felett erős fájások jelentkeznek, ami a térdig húzódott. Ez a fájás egész éjjel jelen volt, sőt reggel vele keltem. Egész nap nagyon fájtak a lábaim, a térdekkel együtt. Gyakran a fájdalom miatt nem tudtam aludni, ilyenkor felültem az ágyba. Észrevettem a fájdalom egy- másfél óra után lassan eltűnik. Egy alkalommal Kavalkó János tanfolyamán vettem részt ahol kimérte a testünkön áthaladó földsugárzási zónákat. Nekem azt javasolta, hogy az ágyamat 20-25 cm-rel toljam el felfelé a fejem irányába. Miután az ágyam helyzetét megváltoztattam, lábaim 70% -kal kevésbé fájtak. A javulás minden nap elteltével érezhetőbb volt.
FÜL 15 éves koromban középfülgyulladásom volt. Azóta elképzelhetetlen volt számomra, hogy füleimbe ne tegyek vattát, sőt ősztől tavaszig sapka használata kötelezővé vált. Kavalkó Jánostól vásároltunk egy VSZT típusú orgonsugárzó készüléket, amellyel elkezdtem kezelni a füleimet. A kezelés elején a füleimben nagy hidegséget éreztem, ami egy bizonyos idő elteltével meleggé alakult át. Minden alkalommal a hidegérzés ideje csökkent, sőt erőssége is csökkent. Így sikerült eljutnom odáig hogy sapka és füldugó nélkül élhetem az életemet.

Pintér Franciska

Vissza


Az orgonterápiával kapcsolatos tapasztalataink*


Tisztelt Kavalkó Úr!


Édesapámat 1999. márciusában vastagbél daganattal mûtötték, majd hat hónapon keresztül kemoterápiás kezelésben részesült. A szeptember havai CT vizsgálat áttétet mutatott ki a tüdõben és a májban is. Állapota folyamatosan romlott,az alsó végtagokon kezdõdõ vizenyõ egyre jobban terjedt. A mosdósi kórházban mindent (tabletta, infúzió, stb.) megpróbáltak, hogy megszüntessék a vizesedést, de eredményt nem értek el. Megállapitották, hogy tüdõtágulat alakult ki, a hörgõk igen sok nyákot termelnek. Édesapám ekkor már igen leromlott állapotban volt, alig evett.Egy ismerõs ajánlatára hivtam fel Kavalkó Jánost, aki az orgontárápiát ajánlotta édesapám állapotának javitására. A készülék elhozatalát követõen az alábbiakat tapasztaltuk:





Az orgonterápia mellett szedi a gyógyszereit (vizhajtó, kálium, Legalon, Konakion, A és E vitamin, stb.) Eddig még kérte esténként az egy szem SMT-t is, de lehet, hogy csak megszokásból.


Tovább folytatjuk a terápiát, remélem egyre jobb eredménnyel.


Eddigi segitségét nagyon köszönöm!


Dalmand, 1999. november 17.


Tisztelettel üdvözlöm:

Foki Csilla

Vissza


Szeretnék példát hozni a program kialakításának fontosságára:

      egy olyan, 30-40 év közötti rákos hölgy esetének kapcsán, akinek csontdaganatot diagnosztizáltak a térdizületében. A kór előrehaladtával már nem tudtuk visszafordítani a folyamatot. Ki kellett gondolni egy olyan programot, amely fájdalommentesíti a beteget, és fent tudja tartani az életfolyamatokat elfogadható szinten egészen a haláláig, ami nagyon békés volt. A családnak az utolsó néhány napig csak minimális ápolást kellett nyújtania a betegnek. Olyannyira sikerült a beteg fájdalmait csökkenteni, hogy Algopirinnel megoldhatóvá vált a csillapítás, pedig a helyzet a végén már szörnyű volt, a térd felhasadt. Ezt, már nem is kell folytatnom, mindenki tovább tudja gondolni. Szerencsére, azonban nem mindig komoly és tragikus helyzetekkel kerülünk szembe. Az előbbiekben ismertetett esetek nem egy pillanat alatt alakultak ki. Vannak jelek, fantomfájdalmak, fáradtság, céltalanság, amelyek ezt az állapotot az esetek túlnyomó részében megelőzik. Nevezhető ez energetikai elszegényedésnek, s ezen belül a zuhanó ágnak. Időben érkező lelki és energoinformatikai segítség megállíthatja és visszafordíthatja ezt a veszélyes állapotot.

Szeretnék az olvasóval együtt gondolkodni.
Kérem, tartson velem.


Elmondanám, hogy én, bioenergetikusként, hogyan látom a problémát és annak egy-két lehetséges megoldását.

      Kezdjük a szervezetünk alap építőelemeivel, a sejtekkel. Egészséges állapotban természetes információs kapcsolat van közöttük. A baj ott kezdődik, amikor ez megszűnik. Tudni kell, hogy hibás sejt mindennap képződik a szervezetben. Az egészséges szervezet az előbb említett rendszeren értesül az eseményről és beavatkozik. Azonban ha ez nem történik meg, a hibás sejt szaporodásnak indul, és minden energiát elvon a környezetéből. Szinte teljesen elhatárolja magát, s mire észrevesszük, már nagyon komoly a baj. Az egyik energetikai megoldási lehetőség a következő: a határoló ép sejteket aktiváljuk, hogy kommunikációra alkalmasak legyenek, s ugyanakkor egy másik programmal megakadályozzuk, hogy a daganatos sejtek is hasznosítani tudják a bevitt energiát. Egy újabb lehetséges megoldás a ráksejtek folyamatos sokkolása sejtprogramozással, ami visszaállítja az eredeti rendet. A felvázolt alternatívák elég messzire mutatnak. Igazán a jövő, illetve a gyógyult betegek és a súlyos betegek életminősége fogja igazolni a teória helyességét vagy helytelenségét. Beszélnünk kell a rezgések milyenségéről, ami alapvetően kétféle lehet, harmonikus és diszharmonikus. A természetgyógyászati rendelők, szakképzett kollégákkal müködő gyógycentrumok részére javasolt a VSZT technológia 2-es típusú Orgonenergia sugárzó készülék, amely ezen az elven működik. Ahol rossz működés van a testben, ott diszharmónia található. A géppel az oda nem illő rezgést ki tudjuk lökni a testből, miközben nagy mennyiségű energiát közvetítünk. Mindez önmagában nem hozna megoldást, mert a negatív rezgés - mint egy sötét ragacsos massza - szétterjedne az energiamezőben a test közelében. Ha viszont ezt ki tudjuk vonni onnan egy arra alkalmas eszközzel, akkor várható, hogy megindul a gyógyulás. Volt rá példa, hogy ökölnyi daganat néhány nap alatt a felére csökkent, minden egyéb beavatkozás nélkül. Ez azonban nem nevezhető átlagosnak.
Vissza


Tisztelt Kavalkó János! ***

Fiam, Kapéri Dávid 1998. május 29-én váratlanul, nyaktól lefelé megbénult. A diagnózis: vírusos gerincvelő gyulladás és ez csak találgatás jellegű mivel az elvégzett vizsgálatok negatív eredményt mutattak. A tragédia bekövetkezte után másfél évvel találkoztam Kavalkó Jánossal, aki felajánlotta az általa kifejlesztett VSZT-1 készülék kipróbálását Dávid számára. A fiam hátfájása a gerincvelő “sérülése” miatt állandó jellegű, hol erősebb hol gyengébb. Erős fájdalom esetén a készüléket azonnal a hátra irányítom és egy idő után a fájdalom enyhül. Használjuk ha vizelési problémák merülnek fel, ilyenkor az alhasra irányított készülék hatására kb. ˝ óra múlva a vizelet megindul sőt a húgyhólyagot teljesen áttisztítja. Fejfájás vagy bármilyen jellegű fájdalom esetén a gépet az adott testrészre irányítom és jótékony hatása rövid időn belül jelentkezik. A kórházban ahol rehabilitálják a fiamat és hétvégeken amikor itthon tartózkodik a készüléket szinte egyfolytában működésben tartjuk. Az a tapasztalatunk, hogy mi akik egészségesek vagyunk belépünk abba a szobába ahol a VSZT működik, valamilyen érzés nálunk is jelentkezik (melegség, hidegrázás, csipkedés) és ezután testünk szinte felfrissül. Idős szüleim is előszeretettel kérik kölcsön a VSZT-t. Édesapám szívbeteg és vannak napok amikor nagyon rosszul van, ilyenkor a készüléket a szívtájékra irányítja a kezdeti /szerinte nagyon kellemetlen érzéseket egy idő után a szorító fájdalmak enyhülnek majd megszűnnek. Édesanyám is szívesen használja a VSZT-t, mert észrevette, hogy az övsömör által hegesedett bőrfelületen jelentkező kínzó fájdalom nagymértékben enyhül és utána megszűnik. Be kell vallanom ismeretségi körünkben és a kórházban a nővérek körében is nagyon népszerű a VSZT készülék így beosztjuk ki, mikor, mennyi ideig használja. János a tudtán kívül nagyon sok betegnek segít a betegségük enyhülésében és leküzdésében. Ezeknek az embereknek, és a fiam nevében szeretném kifejezni és tolmácsolni hálánkat és köszönetünket annak az Embernek, aki önzetlenül és lelkiismeretesen teszi dolgát azért, hogy ismeretlen és beteg embertársain segítsen! Kívánok a többiek nevében is sok sikert, erőt, kitartást és jó egészséget.

Miskolc, 2000. 09 .19.

Tisztelettel:

Fuhrmann Erika

Dávid édesanyja

 

Vissza