Az Orgonterápiáról:
Mint arra már több évszázaddal
ezelőtti írásos emlékek is utalnak, az orvosok, gyógyítók és biológusok
felfigyeltek az élő szervezeteket körülvevő és megtöltő energiára,
amit ma népszerűen bioenergiának, esetenként aurának, bioelektromos
mezőnek is nevezhetünk. Ez az energia élteti a bioszféra valamennyi
tagját a növényeket, az állatokat és az embert. Fajonként, de egyedenként
is rendkívül jellemző az energia nagysága, rezgésének hullámhossza,
amit akár pillanatnyi állapotunk is befolyásolhat. Auránk - vagy másképpen
bioenergetikai védelmi rendszerünk - az alapja sejtjeink és egész
szervezetünk összehangolt, harmonikus működésének. Lehetővé teszi,
hogy ellenálljunk a minket érő negatív hatások állandóan ismétlődő
inváziójának, és hogy szervezetünk eredményesen vegye fel a harcot
a stressz és a betegségek ellen. Szervezetünk a bioenergetikai egyensúly
megőrzésére törekszik. Ez a dinamikus egyensúly folyamatos energia-felhasználási
és folyamatos pótlási folyamatok eredménye. A modern kor embere az
alapvető életműködéshez szükséges energiamennyiségen túl, kénytelen
az őt érő negatív környezeti és pszichés hatások ellensúlyozására
plusz energiát felhasználni. Ilyen plusz energia felhasználására késztetik
szervezetünket a környezeti mérgek, a helytelen táplálkozás, a lelki
élet zavarai és különféle káros sugárzások (pl. az elektroszmog és
a földsugárzások). Az egyre csökkenő bioenergiakészlettel rendelkező
szervezet nem képes ellenállni a ránehezedő nyomásnak, legyengül,
míg végül a betegség állapota uralkodik el rajta. A gyógyítás kézenfekvő
módja az lenne, hogy a megfelelő orvosi kezelés mellett bioenergiát
juttassunk a beteg szervezetbe, illetve kiküszöböljük a fent említett
káros tényezők hatását, lehetővé téve, hogy a legyengült szervezet
természetes védőmechanizmusa szembeszálljon a betegséggel, és legyőzze
azt. Ebben a regeneráló és egészségmegőrző folyamatban hoz forradalmi
változást az ORGON bioenergia program melynek célja lehet rövid és
hosszútávú.
Rövidtávú célkitűzés a már fent említett okok miatt létrejött fáradékonyság,
étvágytalanság, álmatlanság. Mindezen tünetek autómatikusan maguk
után vonják a szellemi és fizikai legyengülést, ezek együttes hatása
hozza létre a betegségekre való hajlam kialakulását. Szinte minden
előbb felsorolt tünetcsoport maga után vonja a vegetatív idegrendszer
labilitását ill. felborulását. Ezekben az esetekben fordul elő az
amikor a Magyarországon jól működő, jól szervezett szervezetileg jól
összehangolt magas szintű hagyományos orvoslás által elvégzett vizsgálati
eredmények negatív paramétereket adnak. De, ugyanakkor ha nem történik
meg a szervezet bióenergia pótlása, az érintett személy egyre inkább
betegnek elesettnek érzi magát. Ebből adódik a következő lépés amit
bizonyára mindannyian tudunk, hogy minden betegségnek energetikai
és lelki oka van. Fő rövidtávú célunk, a szervezet azonnali energia
pótlása. Így helyreáll a szervezet harmonikus működése. Hoszzútávú
célkitűzés a már megromlott egészség helyreállítása és megtartása.
Súlyos visszafordíthatatlan betegségek, állapotok esetén a rehabilitáció
és az utógondozás biztosítása Orgonterápiás módszerekkel. Az ORGON-terápia
hatékony megoldásként alkalmazható mint a XXI. század találmánya.
Célunk még a szervezet öngyógyító képességének fokozása, az örökletes
betegségek kialakulásának visszaszorítása.
A technológia lehetővé teszi hogy olyan termékeket állítsunk elő amely
vivő anyaga az orgon energiának. Ez a víz mely testünk 70% -át alkotja,
mely képes befogadni tárolni ezt az energiát. A szűrt tisztított ivóvíz
melyet orgon - készüléken folyatunk át, beépülve az élő szervezetbe,
viszi magával a gyógyító erőt mely hozzásegíti testünket az öngyógyító
folyamatok beindításához.
Felhasználás lehetőségei:
- Daganatos megbetegedések
- Szívinfarktus utáni rehabilitáció
- Agyi katasztrófa utáni rehabilitáció
- Műtétek előtti és utáni állapotban a
beteg állapotának javítása, a sebek gyógyulásának gyorsítására, a
szövődmények csökkentésére.
- Nehéz légzés, légúti megbetegedések,
asthma, légúti allergia
- Vegetatív idegrendszeri zavarok, neurózisok
- Kimerült immunhiányos állapotban
- Emésztőszervi megbetegedések
- Szenvedélybetegségek
- Klimaxos állapotok
- Fóbiák
- Prosztata bántalmak
- Hangulati labilitás esetén
- Fizikai, szellemi teljesítőképesség
fokozására
- Fáradékonyság leküzdésére
- Tanulási nehézségek esetén
- Szexuális zavarok esetén
- Átlagosnál nagyobb alvásigény esetén
- Kóros soványság esetén
- Fülzúgás, fülcsengés
|



|